Bár földrajzilag a Hajós-Bajai borvidék az Alföldön található, szőlő és bor tekintetében igencsak különbözik a tipikus alföldi termőhelyektől. Időjárásában is vannak különbségek, de a lényeg a felszín alatt rejtőzik.
Talajadottságok
A borvidék legfőbb ismertetőjegye a lösztalaj, mely meghatározza az itt termelt borok jellegét. Hogy egészen pontosan fogalmazzunk, a lösz tulajdonképpen nem is talaj, hanem alapkőzet. Ez a tömör, puha, sárga, agyagszerű kőzet nem rendelkezik szervesanyag-tartalommal, ásványi anyagokban viszont igen gazdag. Vízzáró rétegként viselkedik, ám maga is képes tárolni kis mennyiségű vizet, melyet csak nagyon lassan enged ki magából. A szőlőnövény mélyre hatoló hajszálgyökereivel képes hozzáférni ehhez a nedvességhez. Ez, és a tény, hogy a lösz mindig hűvös marad, nagy előnyhöz juttatja a szőlőt a forró, aszályos időszakokban.
A löszt a borvidék nagy részén barna erdőtalaj (csernozjom) és humuszos homok, vagy ezek valamilyen arányú keveréke borítja kb 80 cm vastagságban.
A csernozjom kiváló bölcsője lehet a talajéletnek, ha természetkímélő módszerekkel folyik rajta a szőlőművelés. Hogy ez mit számít? A biológiai diverzitás megőrzésének nyilvánvaló előnyein kívül a bor minőségére is komoly hatással van. A talaj mikrobiológiai egészsége a szőlőnövény számára is segítséget nyújt a fertőzésekkel szemben, de bizonyos kutatások párhuzamot fedeztek fel a talajflóra és a borokban érzékelhető ásványos jegyek közt is. A szerves anyagokban gazdag csernozjom talaj különösen kedvez a Kékfrankosnak: Hajós képes csúcskategórás Kékfrankosokat teremni, melyek testessége, ízgazdagsága és érlelhetősége még a sokat látott borfogyasztókat is meglepheti. A kötött erdőtalajon a Kadarka is a vártnál komolyabb borokat képes produkálni. Figyelemre méltóak továbbá a kötött talajokról származó testes, hosszan érlelhető fehérborok is, bár ezekre a példányokra mostanában kimondottan vadászni kell, mivel az aktuális divat pont nem ezt a bortípust favorizálja. Mindenesetre a hajósi Chardonnay-k, Traminik, Olaszrizlingek egy kicsit későbbi szüreteléssel igen gazdag, komoly, rusztikus fehérborok is lehetnek.
A lepelhomokkal borított területek borai könnyedebbek, gyümölcsösebbek, illatosabbak. Hagyománya van a Zweigelt és a Kövidinka termesztésének, ezek inkább a homokosabb termőhelyeket szeretik. A Merlot és a Cabernet Sauvignon számára, nagy hőigényük miatt szintén szerencsésebbek a kvarcos fedőréteggel rendelkező dűlők. A mindig hűvös lösz nem kedvez az intenzív aromaanyagok képződésének, de a könnyen felmelegedő lepelhomok jelenléte alkalmassá teszi a termőhelyet az illatos fajták számára is.
A borvidék szőlőtermesztésre alkalmas területei évszázadok óta folyamatosan művelésben vannak. Ez sajnos nem tett jót nekik, ugyanis a gyommentesen tartott talajfelszínt a szél és a víz is erősen erodálja. Szintén súlyos károkat tett a talajban az egykori nagyüzemi, mennyiségorientált szőlőtermesztés a vegyszerek és műtrágyák fokozott használatával, illetve tájformáló tevékenységével. Az eldózerolt dimbes- dombos vidékek helyén elterülő sík területeken sok helyütt felszínre bukkan a csupasz lösz, védtelenül, termőréteg nélkül. A termőtalaj védelme, az ésszerű vegyszerhasználat, a természetközeli gazdálkodás csak az utóbbi években vált igénnyé a termelők bizonyos köreiben.
Éghajlat
Időjárás tekintetében a Hajós-Bajai borvidék kevésbé különül el az Alföld többi részétől. A hőmérsékleti szélsőségek ugyanúgy sújtják Hajóst, mint a Kunságot: a téli és a tavaszi fagyok minden évben fenyegetést jelentenek. A nyári forróság és aszály hatását kissé enyhíti a hűvös lösz altalaj, ennek előnyeit főleg az idősebb ültetvények élvezik, meg persze a löszpincékbe betérő turisták.
A borvidéken észak-dél irányban végighúzódó geológiai törésvonal nemcsak a pincék építésének kedvez, de a Duna medrével együtt jótékonyan útját állja a nyugat felől érkező viharoknak is.
Napsütéses órákban, lévén a Dél-Alföldi régióban járunk, nincs hiány. Vízben sajnos van, de szerencsére ez a szőlőt különösebben nem rendíti meg. A melegedő klíma egyre kedvezőbb körülményeket teremt a szőlőszemek töppedésének, így a késői szüretelésű, természetesen édes borok egyre gyakrabban szerepelnek a hajósi borászok kínálatában.